2013. április 16., kedd
Tudathasadás
Nem értem magam. Egy évvel ezelőtt, mikor megszületett Mira, kijelentettem, ennyi, nem szülök többet. Egy ideig tudtam is élből nemmel válaszolni arra a kérdésre, hogy még egy baba? Ma már elgondolkodom. Hiába tudom az eszemmel, h ennyi, nem fér több bele, a szívem mégis mást mond. Pedig milyen nehéz volt Mirával, milyen sokszor kelt éjjel, és néha milyen hosszú ideig fenn volt. De úgy éltem meg, h mindez röpke pillanat, elmúlik. És tessék, itt van. Elmúlt. Napról-napra könnyebb. Visszasírom az ártatlan kis szuszogó csomagomat. És legbelül kiabálok MÉG-MÉG-MÉG. Szeretnék még ilyen szuszogó, kis ártatlan csomagot. Szomorúság tölt el, h nem lesz több. Hiába az ész, most a szívem győzött. Fáj a tudat, h nem. Gombóc a torkomban... Könnyek a szememben...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Megértelek. Hasonlóan érzek.
VálaszTörlésAz eszemmel tudom, hogy mi így vagyunk tökéletes család. Ennyien és nem többen. Három gyerekre vagyunk kalibrálva mi szülők. És,mégis összeszorul a gyomrom, ha kismamát látok, pedig felén van belőlük jópár. Hát még amikor azt hallom, hogy valakinek most született babája. Esetleg látok is egy picurkát... Igen, én is szeretnék! De csak a szívemmel. És most az ész fog győzni. Léna azért van, mert akkor a szív győzött. Így igazságos.
Nem mellesleg van három egészséges, okos, gyönyörű gyermekem. Nem kockáztatnám meg, hogy a negyedik esetleg beteg legyen. Nem tehetem meg a meglévőkkel, hogy kevesebb figyelmet kapjanak, márpedig ez akkor nem működhetne másképp.
Szóval egész életemben vágyakozom majd még egy babára, és közben arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ez a három van. :)
Köszi, h megosztottad velem.
VálaszTörlés