Miután kellemesen elfáradva kiértünk az állatkertbe, szép lassan elindultunk felfedezni az állatokat.
Szomorúan vettük tudomásul, hogy a "sztárzsiráf" elpusztult. Pedig ő nagyon jópofa volt, bátran lehetett etetni. Mindenki kedvencévé vált. Aki most volt, az ránk se bagózott. Bezzeg a zebra és a kölyke (aki majdnem akkora volt mint az anyukája és még szopizott) tátogott a zoo csemegéért.
Az özikék nagyon édesek voltak. Rengeteg van belőlük, meg se lehet őket számolni annyian vannak. Nagyon barátságosak, és lökdösik egymást az eleségért. Mindenki nagyon élvezte az etetésüket.
Bezzeg a kecskék! Sógornőm bevitte volna a kecskékhez a csapatot, igen ám, de a zsilipben Rami meggondolta magát, sőt egy kiskecske is, aki ki kart jönni, és nem tudták becsukni az ajtót. A kecskék szó szerint megtámadták őket kajáért, egyesével menekítettük a gyerekeket ki, először Ramit aki nagyon megijedt, majd Vikit hátán Mirával, aztán Andrist és Annát. Zita próbálta visszaterelni őket a zsilipből, de még a zoo csemegével se járt sikerrel, így őt is kimentettük, és otthagytuk a zsilipben a buta kecskéket.
Állatkertezés után még fagyiztunk egyet a belvárosban, mjad mindenki felült a saját vonatára, és hazazötyögtünk.
Kellemes napot töltöttünk el, és hazafele már azon beszélgettünk, hogy hova vonatozzunk legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése