Babakeksz

Ma kora délelőtt anyuval épp kávéztunk. Mira látván, h vmit a szánkhoz emelünk, erőlteljes mámmámmámmá-zásba kezdett. Mivel előtte bukott a szopi után, így nem akartam neki adni semmit, nem is nagyon szoktam de. pótlást adni, de most megsajnáltam, így elővettem egy babakekszet. Mikor meglátta, szinte remegett érte, mintha kajaelvonási tünetei lettek volna. Kezébe adtam, és folyamatosan figyelemmel kísértem, nehogy nagyonn darabot harapjon le. Szépen okosan harapdált a 3 kis fogával, míg egy kicsi darabb maradt már csak. Naív anyukaként gondoltam, h elveszem tőle, és majd szépen pici darabokra morzsolva odaadom neki. Elvettem féltve őrzött kincsét, (mert már az elején is, mikor meg akartam igazítani kezecskéjében a kekszet, teljesen kiakadt, hogy mit képzelek én, hogy hozzá merek nyúlni az ő finomságához!), és hatalmas sírásban tört ki. Nem is akármilyenben! Szó szerint mindkét szeméből patakokban folytak a könnyek,és vígsztalhatatlan volt. Mit volt mit tennem, visszadtam a pici kekszdarabot a kezébe. Miután megnyugodott, az első dolga természetesen az volt, h egyben betömte. Szemfüles anyuka kibányázta a kekszdarabot Mira szájából, Mira újabb sírásban tört ki. De anyuka nem akart tovább kockáztatni. Cicivel kínáltam helyette, de még közben is hüpögött, és cicizés közben rám-rámnézett könnyes kis szemeivel. Elolvadtam a nézésétől... Imádom!