2012. július 9., hétfő

Múlt hét történései

Június 30án, szombaton unokatestvéremék hazahozták mind2 nagyot, mivel másnap a baráti társaságunk paintballozni indult Felsőszölnökre. Nagyon jó érzés volt viszontlátni őket. Másnap 6kor indultunk, hogy ne a nagy kánikulában kelljen autózni. Mira szinte végig cicizte az 1 órás utat. A fiúk és unokatasóm felesége mentek játszani, mi csajok a gyerekekkel később követtük őket. Nézni is szuper volt! Ha Mira nem ilyen kicsi lenne, én is bevállaltam volna. A nap további része beszélgetéssel, fürdéssel, fózéssel és természetesen evéssel telt. Este 9 körül értünk haza. Unokatestvéremék lánya Zsani, aki egyidős Vikivel, itt maradt nálunk. Nehéz volt neki az elválás, de jót beszélgettünk, és másnapra, már semmi baj sem volt. Martin nem maradt itthon, 7főn du. az 5 órási vonattal visszament Pápára anyuhoz. De. megvettük a horgoláshoz szükséges kellékeket, mivel a csajokat megtanították horgolni. Először nagyon nehezen ment, szinte a feladás szélén álltak, de belejöttek, és örömmel készítették maguknak a telefontartót. Minden nap medencéztek itthon, szerda du. pedig az volt a kérésük, hogy vigyem el őket a játszóházba. Addig amíg szórakoztak, mi Mirával plázáztunk. Másnap jött Zsani anyukája, akkor pedig strandolás volt a du-i program. Majdnem bőrig áztunk! Iszonyatos zápor érkezett! Pénteken ebéd után turizni mentünk, jó kis program volt a csajoknak ez is, sőt nekünk is. Mivel Robi ügyeletes volt, ezért a 7vége itthon telt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése