11 év

Vikim ma 14.25-kor töltötte be a 11. életévét. Olyan, mintha csak most született volna, el sem hiszem, h már 11 éves. Hogy is indult az élete? 2001. július 31-én hajnalban rendszertelen fájásokra ébredtem. nagyon gyengék voltak, ezért nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, vissza is aludtam. Reggel mondtam a férjemnek, hogy mi történt, de hozzátettem, hogy még a nyákdugó nem ment el. Mondta, hogy akkor még ma sem lesz semmi. Lezuhanyoztam, és utána vettem észre a véres váladékot. Ujjongani tudtam volna örömömben. Igen ám, de fájásaim már nem voltak. Aznap délelőttre voltam berendelve szívhang vizsgálatra az orvosomhoz. Be is mentem 9-re. Elújságoltam neki a történteket, és így a szívhang-mérő mellé a fájás-mérőt is feltette. Letelt az idő, de fájások semmi. Azzal búcsúztunk el, hogy hívjam, ha erős 8-10 perces fájásaim lesznek, vagy ha gyengék, de 4-5 percesek. Hazajöttem, ekkor kb. fél 11 volt. Nekiálltam ebédet főzni, és közben ismét beindultak a fájások. Most is gyengék és kb. 8-9 percesek voltak. Eközben ment el a nyákdugó másik része. Ekkor már gondoltam, hogy ebből estére talán baba lesz. De annyira nem voltak erősek a fájások, hogy közben beszéltem telefonon anyukámmal, és kétszer a barátnőmmel, és ők semmit nem vettek észre. Dél felé már 3-4 perces fájásaim voltak, de még mindig simán ki lehetett őket bírni. Felhívtam a férjem, mondtam neki jöjjön haza gyorsan enni, mert szerintem indulnunk kell. Hazajött, nekiálltunk enni. Én nem mertem csak pár falatot enni, mert mi van, ha viszontlátom szülés közben... Fél egy körül felhívtam az orvosom, mondtam neki, hogy mi a helyzet. Mondta, hogy nyugodtan ebédeljünk meg, induljunk be a kórházba, jelentkezzek az ambulancián, és majd a szülőszobán találkozunk. Így is tettünk. Egy óra körül értünk be a kórházba.Várni kellett egy kicsit, ekkora azért már erősebbek voltak valamivel a fájások, de még mindig 3 percesek, és könnyedén elviselhetőek. Megjött az ügyeletes orvos, odaadtam neki a kiskönyvem, és mondtam, miért jöttem. Behívott a vizsgálóba. Ez az az orvos volt, aki dysmat gyanúval a 37. héten beutalt szívhangra és ultrahangra a kórházba. Most is azzal kezdte, hogy milyen kicsi a pocakom, és ez nagyon kicsi baba lesz. Mondtam neki, hogy akkor 2600g-nak mérték, tehát nem lesz ő olyan kicsi. Megvizsgált, és szó szerint így mondta: Maga 1, 2, több mint 3 ujjnyira nyitva van. Meglepődtem, és rákérdeztem, hogy mikorra várható a baba. Közölte, hogy ha minden simán megy, akkor egy órán belül. Ekkor meglepetésemben majdnem leszédültem a vizsgáló asztalról. Kikéredzkedtem, hogy hadd telefonáljak az orvosomnak. Felhívtam, és elmeséltem mi újság. Meglepődött, de mondta azonnal jön. Megtörtént a betegfelvétel, és kb. fél kettő körül kerültem fel a szülőszobára. Az orvosom együtt öltözött át a férjemmel. Felfeküdtem a szülőágyra, és nem szíjazott ki, aminek nagyon örültem, majd megrepesztette a burkot. Ekkor már 4és fél ujjnyira voltam nyitva. Mondta, hogy várjunk a tolófájásokra. Igen ám, de nem hogy tolófájások, hanem semmilyen fájások nem voltak. Kb. 10-15 perc múlva mondta, na jó, akkor álljak fel, hogy segítsen a gravitáció. Így is lett, ismét beindultak a fájások. 3 percenként jöttek, 1 perc hosszúak voltak, de elviselhetőek. Férjemmel még nevetgéltünk is közben. Egy idő után éreztem, hogy már nyomnom kellene. Visszafeküdtem, és mondta az orvosom, hogy nyomjak egy próbát. Ekkor kézzel elsimította a méhszájat, és már csak a fájásokat vártuk. Mikor jött egy fájás, és amire a nyomásra készültem vége is lett a fájásnak. Közben odajött már a szülésznő is, egyik oldalamon ő, a másik oldalamon az orvosom ült. Mivel olyan gyengék és rövidek voltak a tolófájásaim, ezért teljesen az ő utasításaikat követtem, hogy még egyszer cseréljek levegőt, nyomjak még. Biztatásuk nagyon sokat segített, mert az első levegőnél elmúlt egyből a fájás. Kb. a 4.-5. fájás, első levegőcseréje után bukkant ki a baba feje. Kinyitottam a szemem, megnéztem, majd mondták, gyorsan cseréljek levegőt, nyomjak egy nagyot, és így ki is csusszant teljesen a baba. Mondták, hogy kislány, de nem akartam elhinni. Már nem emlékszem hányszor, de nagyon sokszor megkérdeztem, hogy tényleg? Elvágták a köldökzsinórt, leszívták az orrát, és egyből a pocakomra tették. Köszöntöttem, beszéltem hozzá, a hangomra megnyugodott, és édesen pihente a hosszú út fáradalmait. Közben megszületett a méhlepény is. Amin a túlhordás jelei látszottak, holott csak aug. 4-re voltam kiírva. Sőt a kicsi keze is fel volt ázva. Elvitték megmérni, megfürdetni, felöltöztetni, majd betették az inkubátorba egy óra hosszára melegedni, ahová a férjem is elkísérte. Itt Szombathelyen mindegyik babát beteszik az inkubátorba. Kislányom hivatalos méretei: 2900g és 48cm. Miután végzett az összevarrásommal az orvosom, átvittek a megfigyelőbe. Miután letelt az egy óra, odahozták lányomat is, és megszoptattam. Majdnem egy óra hosszat velünk volt. Ekkor elvitték, engem meg levittek az osztályra. Este fél 8 után láttuk egymást ismét. Nagyon jó baba volt már a kórházban is, mert 5-6 óránként evett, bár igaz, hogy akkor 2 óra hosszan. Próbáltam én keltegetni 2-3 óránként, mert féltem, hogy besárgul, de nem volt hajlandó felébredni. Amikor kinyitotta a szemét, gyorsan megkínáltam cicivel, de nem fogadta el, visszaaludt. Majdnem minden csecsemős nővért megkérdeztem, hogy mit tegyek de mindegyik mást mondott. Besárgult egy kicsit, de csak élettani sárgaság volt, mert nem kellett tőle emiatt vért venni. Gátsebem ezúttal nagyon gyorsan gyógyult, másnap már rátudtam ülni, és a seböblítéskor a szülésznő megkérdezte: Magának tényleg volt gátmetszése? Mert már nem is látszik. Minden nap bejött meglátogatni az orvosom, érdeklődni, hogy van-e valamilyen panaszom, ami nagyon jól esett. Szombaton, mikor letelt a 96 óra levették tőle a sarokvért, és jöhettünk is haza.