2013. június 7., péntek

Ez-az

Éjjel eszembe jutott vmi, amiről írni szerettem volna. Persze hogy elfelejtettem! Pedig úgy örültem magamnak, olyan kis frappáns mondandót fogalmaztam, és tessék, hiába erőltetem az agyam, nem jut eszembe... :(

Tegnap ovis csoportkiránduláson vettünk részt. Celldömölkön a Kemenes...

eddig jutottam tegnap, azaz csütörtökön. Most megpróbálom gyorsan befejezni.

Szóval szerdán volt az ovis csoportkirándulásunk, a Kemenes Vulkán Parkba látogattunk el. Nagyon szuper hely, ajánlom mindnekinek, aki errefelé venné az útját. A látogatóközpont megtekintése után a Ság-hegyre másztunk fel. Meghódítottuk a csúcsát, és a kráterben is kavicsoztunk egy jót. Miután leértünk a gyerekek előadták a cirkuszi mutatványukat. Mivel a kamera itthonmaradt, azért a telefonomat hívtam segítségül a megörökítésésre, de közben elfogyott a tárhely... Azért Rami produkciója megvan.

Ma pedig a szokásos Juniális került megrendezésre az oviban, szerencsére az időjárás is a mi pártunkra állt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése