2014. március 3., hétfő

10+1 kérdés

Egyik blogtársamtól loptam az öteletet. Anditól. A nevére kattintva olvashatjátok a blogját. Szándékosan nem olvastam el az ő válaszait addig, amíg én nem válaszoltam magamnak.



1. Sokan sokfélét mondtak már önről. Ki volt az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét, és mit mondott?
Mivel nem vagyok híres ember, ezért ilyen értelemben nem mondtak rólam eddig semmit. Amit másoktól legtöbbször hallok, hogy iszonyatos türelmmel rendelkezek. Talán igaz is, mert tényleg nehéz kihozni engem a sodromból.

2. Melyik a kedvenc könyve és miért?
Mivel 4 gyerek mellett nem nagyon van időm, ezért nem szoktam olvasni, max a netet böngészem. Szeretek minden olyan könyvet, ami a családról, gyerekekről szól. Nem feltétlenül szakkönyvekre gondolok csak. Hogy miért, mert ez 2 dolog áll az életem középpontjában.


3. Mi az a tulajdonság, amit leginkább kedvel a másik nemben?
Nehéz kérdés. Talán azt, hogy egyszerűbb az életük. Könnyebb öltözködniük, és nekik az öregedés is jól áll. :))


4. Mi az az emberi hiba, amit legkönnyebben tolerál?
Mindent könnyen tolerálok. Talán túl könnyen is. Elfogadó és megértő vagyok az emberekkel szemben.


5. Mi a kedvenc idézete?
Happiness is not something that you get in life, happiness is something that you bring to life.



6. Kinek a tehetségét irigyli legjobban?
Nem vagyok irigy. nem ismerem mi az az irigység. Mindenki tehetségének, sikerének tudok örülni.



7. Hova költözne legszívesebben és miért?
Ausztrália. mert mindig meleg van. :) Életem egyik fő célja, hogy eljussak oda. Mivel nem vagyunk még lottó telitalálatos tulajdonosok, ezért várat magára ez a pillanat. De ne habozzon az, aki szívesen megörvendeztetne 6db repülőjeggyel. :) Mert természetesen kizárólag férjemmel és a gyerekekkel mennék. Szállás biztosított, mert élnek kinn rokonok. :)


8. Mit csinál olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Nem csinálok semmit. :) Pontosabban semmittevés közben azon rágódom, hogy mit is kellene csinálnom. :)



9. Ha újraélhetné élete egyetlen pillanatát, melyik lenne az?
Bármelyik gyermekem születése. Imádtam pocakos lenni, és élveztem mindegyikük születését. Bármikor szívesen újraélném!



10. Mi a legértékesebb tulajdona?
Eszmei vagy anyagi? Eszmei a családom, anyagi a házunk.


10+1. Ki játszaná önt az életéről szóló filmben?
Mivel nem vagyok nagy TV néző és moziba járó, ezért fogalmam sincs. Szerintem hitelesen csakis én alakítanám saját magamat. :)


Erzsébet program nagycsaládos nyaralás 2014.

Már a törpöm tele vele. Mától lehet foglalni. Muszáj időben, mert aztán már csak szeonon kivül lesz hely. 3/4 12-kor felkeltettem magam. Negyed 1-kor még nem lehetett foglalni. fél 1 körül megint próbálkoztam, akkor az 500 valahányadik soszámot kaptam. Iszonyatosan lassan haladt előttem a virtuális sor. 2 körül elegem lett, 388. voltam még mindig. 1 óra alatt 100 körül fogytak le előttem. Kiszámoltam, hogy amilyen lassan halad a sor, reggel 6ra kb sorra kerülök. Hát nem így volt, a rendszer kidobott, kezdhettem újból a sorbanállást a 800 valahányadik helyről. Már majdnem a célegyenesben voltam, amikor megbolondult a rendszer, és se kép se hang. Felhívtam az oldalukon található számot, kb 20 perc múlva kaptam is egy ügyintézőt. Elmeséltem neki a történetem, majd közölte, minek léptem ki. Mondtam neki, hogy nem én léptem ki, hanem a rendszer dobott ki. Most meg semmire nem reagál az oldal. Mondta, tudja, ő be se tud lépni. Mondtam neki oké, de azért az bosszantó, hogy egyszer már kidobott, és kezdhettem előlről, most meg semmire nem reagál. Megint jött a minek léptem ki dumájával. Meg különben sem jó a rendszer, próbálkozzak később. Hát kösz, észrevettem. Totál kiakadtam. Megköszöntem a szíves nagy semmit, és próbálkoztam tovább. Persze kidobott ugyancsak, így a 200 valahányadik helyem ugrott, és 1200 valahányadikként kezdtem előlről mindent. Kb 1 órámba került, mire sikerült egyáltalán visszajelentkeztem. Kb fél órát vártam a telefonos kisasszonyok valamelyikére, mikor meguntam... Az elején nagyon gyorsan haaldtam előre, gondolom azért, mert sokan úgy jártak mint én, sorba kidobált mindkit a rendszer. Ez de. 11 körül volt. Most pontosan 3/4 4 van, és én még mindg 235. vagyok a várólistán. Azóta nem mozdulok innen a gép mellől, és percenként zárom be a következő üzenettel ellátott ablakok tömkelegét: Hiba a szerverrel való kommunikáció közben. Láss csodát amíg-e utolsó pár sort leírtam, nem jött újabb hibaüzenet. :))) És előbbre léptem, már "csak" a 232. vagyok. Kíváncsi avgyok mi lesz ebből.

2014. február 19., szerda

3 iskolás

Igaz, csak szeptembertől. Ma voltunk Ramival beírtakozni a suliban. Előtte a leendő tanító nénivel beszélgettem az iskola érettségi vizsgálatról. Ami mondhatni hibátlan lett. Mint már írtam, hogy a finommotorika szorul kicsit fejlesztésre, és az osztott figyelme. Elmesélte a tanító néni, hogy Rami olyan elmélyülten csinál egy adott dolgot, hogy az meglepő. Szinte meg se hallja, amit közben mondanak neki. Ezt alá támasztom, mert itthon is ilyen. Ha csinál vmit, akkor megsüketül. Összeségében nagyon dícsérte Ramit, hogy mennyire felszabadultan dolgozott vele, és milyen, kedves, barátságos. Büszke voltam rá nagyon.

2014. február 17., hétfő

Mira 22 hónapos

22 hós méreteid:
hossz: 80cm körül
súly: 9600g

Ruha méreted 80-86, pelusból 4-as méretet hordasz változatlanul.

Ilyen vagy 22 hónaposan

Mozgásod
A tánc szuperul megy. A csípő riszád tökéletes! :) Próbálkozol az ugrálással is. És mindenre felmászol. Eddig nem volt ilyen gond.

Alvás
Szerintem kialakult. Bár délután minden neszre felébredsz, ha éppen olyan alvásfázisban vagy. Sajnos reggel 6 körül legtöbbször felébredsz. Ilyenkor 10 körül már nyügi vagy, de ha letennélek aludni, akkor borul minden. Ha szerencsém van, fél 8kor, mikor mindenki elment itthonról, vissza tudlak fektetni, és alszol 1-másfél órát. 

Evés
Bármikor bármit továbbra is. Bár van amikor határozott elképzeleséd van arról, mit ennél szívesen, ilyenkor minden mást elutasítasz.

Játék
Playmobil, lego, pónik a kedvenc. Minden, amit pakolgatni lehet.

Beszéd
Határozottan sokat fejlődött. Sokszor már 2 szóból álló "mondatokat" is mondasz. 
Kedvenceim szavaid közül:
mamuszi=mamusz
kekszi=keksz
kakucsi=kapcsold fel a lámpát

Fogak
Kinőtt végre a 4 szemfog. Karácsonykor a bal alsó, nemsokkal utána a bal felső, majd január közepe-vége felé a jobb alsó, kicsivel utána a jobb felső.

 Ezeket tudod már
Pogácsa sütés és pá-pá intés. (9hó)
Csip-csip csóka, kerekeset-böködőset (10hó)
Mindenkit megmutatsz. Ha vmit kiszemelsz, és szeretnéd azt is mutatod, és mondod, h ádá. (12hó)
Megmutatod a testrészeidet. Fej, haj, szem orr, száj, nyelv, fül, kéz, cici, pocak, láb. Mutatod, hogy hol a pelus, hova kakiltál. (16 hó)
Járunk Csicsergőre, ismételgeted az ott tanultakat. Tik-tak jár az óra...,  Klipp és klapp, és az Így mennek a gyerekek...(18 hó)

Rákattantattam

Sajnos fertőz a netes vásárlás. Legalábbis szerintem. Eléggé rákattantam. Feleslegesen nem rendelek smemit, mert mindig találok rá okot, hogy most miért is kell. Mostantól azért visszafogom magam. Először itthon szelektálok, árulok, és ha meglesz a következő költés fedezete, akkor vásárolok. Rengeteg cucc van, amit nem használunk, és csak van. Ha megszabadultunk tőlük, lehet frissíteni. :)

4ből 3

Mármint itthon, igaz csak 2 napig. Kezdte Viki, múlt hét előtt csütörtökön. Folytatta Martin vasárnap. Szerencsére Rami és Mira megúszták a betegséget. Szerencsére semmi extra, csak láz és torokfájás. Viki csütörtöktől múlt hét keddig volt itthon, Martin egész múlt héten. Viki teljesen meggyógyult, Martin még köhög. Ha az apjára ütött, akkor még 2-3 hétig fog is.

2014. február 5., szerda

Finommotorika fejlesztése 2.

Itt is sok hazsnos dolgot olvastam:

"A finommozgás fejlesztése
A finommotorika fejlesztése elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a gyermek szépen tudjon írni, technika munkáit pontosan tudja elkészíteni.

A kéz izomzatának erősítése, lazítása

Lazítsuk el a fej-, nyak-, vállizomzatot. A kar vállból induló mozgatásával érintsük meg a fejet, nyakat, vállat, egyéb testrészeket. Lehet csukott szemmel, váltott karral is végezni. Iktassunk be nagymozgásokat fejlesztő ugrást, kúszást, egyensúlygyakorlatokat is.
Kuglizás: Labdagurítás egyre kisebbedő célpontra.
Célbadobó: Célbadobások különböző labdákkal, babzsákkal. A vízszintes ill. függőleges célpont méretét csökkentsük, majd távolodjanak a céltól.
Csengős célbadobó: Egy karikát akasszunk fel az ajtófélfára vagy olyan helyre, ahol szabadon lóghat. A csengőt kössük zsinórra, és erősítsük a karika felső széléhez úgy, hogy a középpontban lógjon. Néhány méter távolságból kell a csengőt megcélozni.
Dugó dobás: Dobóvonalat jelölünk ki, melyhez a gyermekek egymás mögé felállnak. Nem messze tőlük egy kosarat helyezünk el. A dugókat egyenként kell a kosárba bedobni. Az nyer, aki a legtöbb dugót dobta a kosárba.
Labda, szivacs, csipesz, kézerősítő rugó összeszorítása erősíti a kéz izmait. Sokat gyurmázzanak, agyagozzanak, sókerámiázzanak!

A kézmozgás ügyesítése

Mutogatók:
Ujjaimat mutogatom,
közben vígan mondogatom:
(az ujjak mozgatása)
kifordítom
(kézfej kifelé mozgatása)
befordítom
(kézfej befelé fordítása)
fölfordítom
(kézfej fölfordítása)
lefordítom
(kézfej lefelé fordítása)
zongorázok, furulyázok,
(az ujjak mozgatása)
erősebb lett a kezem, a tornát befejezem.
(kéz ökölbe szorítása)

Nyitogatók:
Hüvelykujjam almafa,
mutatóujjam megrázta,
középső ujjam összeszedte,
gyűrűs ujjam hazavitte,
a kisujjam mind megette,
megfájdult a hasa tőle.
(az ujjak nyitogatása)

Ujjtornáztatások:
Esik az eső,
(ujjak szapora mozgatása)
kopog a jég, dörög az ég,
(asztalon kopogás, dübörgés)
villámlik, lecsap,
(felemeljük majd az asztalra csapjuk a kezeket)
kisüt a nap.
(széttárjuk a kezeket)

Séta a mutató és a középső ujjakkal az asztalon, ujjakból nagy és kiskarika formázása (szemüveg). Laza csuklóval integetés, ökölbe szorított kezek csuklóból csavargatása.
Ujjrejtés: Kezek egymás mellett fekszenek az asztalon, tenyérrel lefelé. Eldugjuk mindkét mutatóujjat, majd nyújtjuk; mindkét középső ujjat, majd nyújtjuk stb.
Csippentés: Az 1-2, az 1-3, az 1-4 és az 1-5 ujjakat összeérintgetjük. Majd két kezünk ujjait összetámasztjuk, behajlítjuk, kinyújtjuk.
Játék csipeszekkel: Rajzoljanak egy kört, ez legyen a napocska arca, vágják ki, és csipeszeket csippentsenek köré sugaraknak. Lehet sünit, gyermekfejet is készíteni.
Szék támlájára csipeszek felrakosgatása, majd egyenként át kell csíptetgetni egy másik székre, lehet váltott kézzel is. Versenyezhetünk, ki tudja hamarabb átrakosgatni a csipeszeket.
Építőjátékok: Legók, tüske építők, csavarozós építőjátékok.
Minták másolása, kirakása pálcikákból, korongokból, logikai lapokból.
Pénzből torony építése.
Festés kézzel, ujjal ecsettel.
Rajzolás homokba pálcikával, aszfaltra krétával, papírra zsírkrétával, színes ceruzával. Tárgyak körberajzolása papíron.
Jó játék a gyöngyfűzés, gombvarrás, cipőfűzések: lehet készíteni kartonból különféle figurákat (állatfigurák, emberalakok, bohóc), és arra rávarrni gombokat , belefűzni zsinórokat, díszíteni gyöngyökkel.
Szemezgetés: Különféle dolgokat összekeverünk (gombok, bab, lencse, a gyerekek rajtra elkezdik szétválogatni, az nyer, aki hamarabb szétválogatja az elemeket.

Grafomotoros készség fejlesztése

Vonalkövetések kézzel, ujjakkal, eszközzel. Nagyon szeretik a gyerekek az útkeresőket. Kellemes játék a szaggatott vonalak átírása, rajzok kiegészítése hiányzó vonalak pótlásával. Ritmikus sorok írása, rajzolása.
Minta nyomán haladó ráírás, rárajzolás: Helyezzünk átlátszó papírt egy szép kép fölé, és próbálja a gyermek azt átrajzolni. Utána ki is színezheti.
A betűkkel is lehet játszadozni: Vastag spárgából, gyurmából megformázni a betűket. Fából, kartonból formázott betűket körülrajzolni papíron.

A Varázsbetű, mint komplex fejlesztő eszköz

Számítógépes programunk komplex fejlesztést biztosít a számolási, olvasási képességek javításán túl a grafomotoros fejlődéshez is. A billentyűzet és az egér használatakor fejlődik a kéz ujjainak finommozgása, ügyesedik a kézmozgás. Ha az eszközhasználat már jól megy, gyorsabbá válik a feladatvégzés, több sikerélményhez juthat a gyermek.
A kéz és a szem együttes tevékenysége közben kifejlődnek olyan képességek, melyek fontosak a célirányos mozgásokhoz. A szépírás, a vonalközben való tájékozódás, a szabályos betűalakítás a szem-kéz koordinált működése nélkül nem jöhet létre.
A Varázsbetű képességfejlesztő feladatai a kudarcok nélküli tanulást segítik elő, használatukkal szinte minden részképesség fejlődik, mely az iskolai tanulmányokhoz szükséges.

Játékötlet

Ha felragasztjuk kis kartonokra a vastag spárgából megformázott betűket, remek tapintó játékot is játszhatunk.
Készítsünk sok-sok betűformát, majd az egészet takarjuk le egy anyaggal, hogy ne lehessen látni! A gyermeknek be kell nyúlnia a terítő alá, és ki kell tapogatnia valamelyik betűt. Még mielőtt kihúzná, meg kell mondania, mi van a kezében. Lehet versenyezni, ki a legügyesebb, aki a legkevesebbet téveszti el, az a győztes."