2014. november 30., vasárnap

Mira várja a Jézuskát

Meggyújtottuk az adventi koszorún az első gyertyát. Későre jár, mondtuk, hogy menjünk aludni. Mira megszólal:
-Nem megyek!
Én:
-Miért?
Mira válasza:
-Mert várom a Jézuskát.

2014. november 21., péntek

Rövid beszámoló

Utoljára a 40. születésnapom előtt egy nappal írtam. Nagyon jól sikerült. Meglepetést kértem, és kaptam jó sokat. Azt is írhatnám, hogy a meglepetések hétvégéje volt. Először kizárólag kettesben, gyerekek nélkül. Meg is jegyeztük egymásnak, hogy kell ilyen sűrűbben. Remek hétvége volt.

Mira közben betöltötte életének 30. hónapját. Pótolom is a jellemzését. Röviden annyit, hogy imádja a bölcsit. Eddig kétszer volt csak beteg.

Rami elkezdte a sulit. Tetszik neki, egyenlőre. Ami bántja, az az, ha valamiben nem ő a legjobb. De mivel válogatott gyerekekről van szó, ezért a jók között tényleg nehéz a legjobbnak lenni. Nem is kell. Egyik gyerekemtől sem vártam el. Számomra az a fontos,  élvezzék amit csinálnak.

Viki 7.es lett. Nehéz év. Nekik különösen. 6 új tantárgy. Fizika, kémia, biológia, földrajz, angol és történelem. Igaz eddig is volt ez utóbbi, de csak heti egy, és inkább csak bevezetés volt. Büszke vagyok rá, hogy sikeresen megállja a helyét. Szeretne kitűnő lenni, de szerintem most félévkor nem fog összejönni. Talán évvégén.

Martin az utolsó évét kezdte meg a középiskolában. Hihetetlen!Élénken él még bennem az érettségi. Olyan, mintha tegnap történt volna. Most meg már a fiam fog érettségizni. Az orvosira készül. Már 5 éves kora óta.

Magamról. Elkezdtem dolgozni. Heti 9 órában tanítok matekot, a hét 3 napján. 4 gyerek mellett ideális. Mindenre jut időm. Élvezem nagyon! Nemhiába kicsi korom óta erre készültem. Kellett már a háztartás-gyerek-otthonlét 3szögön kívüli élet. Jól esik kimozdulni, és kicsit mással is foglalkozni.
Várom a karácsonyt . Legfőképpen azért, mert először fogjuk itthon tölteni a szentestét. Eddig mindig mentünk haza a szülőkhöz. De idén Robi ügyeletes lesz. Így csak 29én reggel tudunk Pápára menni. Már most lelkesen készülök, tervezek.

A Szilvesztert is nagyon várom. Ugyanis a baráti társasággal Zamárdiban töltjük. Remélem jól fog sikerülni.

Visszatérés

Már sokszor írtam, hogy folytatom a rendszeres blog írást. De eddig valahogy nem ment. Mindig volt valami, ami miatt húztam-halasztottam az írást. Nem tudom miért. Pedig szeretek blogot írni. Visszaolvasni meg főleg. De most valóban változtatni fogok.