2013. július 30., kedd

Beteg férj

Ennél nincs rosszabb!

Készüljünk arra, hogy olyan, mintha egyel több gyermekünk lenne. Sőt nem is egyel, hanem legalább 2-vel! 38 fokos láz, legmagasabb 38.6, de alig bír létezni. (Bezzeg nekem a mellgyulladásaimnál a közel 40 fokos láznál nem szabadott elhagyni magam.) Egész nap pihenhet, de semmi se jó. Az evés is kész kínszenvedés. Ááááá! Inkább nem is folytatom.

Nagyon remélem, h holnapra már hűlt helye lesz a láznak és mihamarabb visszatérünk a régi kerékvágásba.

Strand 2.0

Mivel tegnap volt elvileg az év egyik legmelegebb napja, és h beteg férjem nyugodtan tudjon pihenni ismét kimentem a gyerekekkel a strandra. De most csak 4-gyel, igaz az egyik nem a sajátom volt most se, hanem a keresztlányunk. 5en csak csajok. Martin pedig Jézus Krisztus próbára ment.

Ez a nap is jól sikerült, Mira nagyon élvezte a pancsolást, még az úszómedence széléről is bele kellett lógatnom. Persze az úszógumi még most se lopta be magát a szívébe. Mese nincs mielőbb meg kell tanítani úszni.

Burg-i tó

Vasárnap a szokásos baráti társasággal a burgi tóhoz kirándultunk. A társaság nagyobb része biciklivel kerekezett ki a tőlünk 14km-re, Ausztriában lévő tóhoz. Férjem, Rami, Mira és én autóval mentünk, mi vittük a cuccokat a többiek után. Viki és Martin a többiekkel tartott. Eredetileg Robi is bicajjal ment volna, de máshogy alakultak a dolgok. Szombat este Martin bicaja megadta magát és Robi is belázasodott. Szuper! :(

Reggel már ugyan nem volt lázas, de rosszul érezte magát, így ő nézte, hogyan pakolok. Először itthon akart maradni, de sikeresen meggyőztem, h jobb ha velünk tart, árnyékba pakolunk úgyis, és a strandon is tud pihenni. A biciklisek után kb 1 órával indultunk mi. Azt gondoltuk, h már ott vannak, de Burg előtti falu előtt álltak éppen, és Vikim bicajába próbáltak életet lehelni. Mint kiderült szorul a fékje, amit az első kerékben leledző 8-as okoz. Robi egy kicsit megpüfölte a járgányt, majd kitartásra biztattuk Vikit, h gyűrje le ügyesen a még előttük levő 3km-t. 

Sikeresen megérkezett a csapat, letáboroztunk, majd becuccoltuk a kocsiból a kb 3 hétre elegendő pakkot.

A tóról előtte tájékozódtunk a neten, ahol azt olvashattuk róla, h lassan mélyülő. Hat minden volt, csak az nem. :) De nagyon szép, barátságos tó, gyerekeknek játszó térrel, vízi játékokkal. 

Minden nehézség ellenére nagyon jól éreztük magunkat, Mirát alig lehetett kiszedni a vízből. Persze az úszó gumit nem csípte, igy a part szélén pancsoltam vele. 

Este Viki bicaja került először be az autóba ( milyen jó, h ekkora kocsink van :) ), majd körbepakoltuk a cuccokkal. 

Az itthon maradt egyik család pedig fincsibb gulyással, hideg üdítővel és gyümölcsökkel várta a megfáradt csapatot!

2013. július 26., péntek

Strandolás 5 gyerekkel

Szerdán itt volt nálunk az egyik keresztlányunk. Egyik barátnőm kislánya, aki 1 évvel fiatalabb Vikimnél. Mivel kánikulát ígértek aznapra is, gondoltam egy merészet, h kiviszem őket a strandra. Szóltam Andinak is, akikkel hétvégén szülinapozunk, h az ő Martinját is elviszem magammal. Én Martinom Jézus Krisztus próbára ment. Eredeti tervem az volt, h csak 4 után, Mira alvása után, megyünk ki, 7-ig bőven elég ennyi gyerekkel. Igen ám, de Mira nem így gondolta. Korán kelt megint, így 11kor muszáj volt lefektetnem. Na ekkor már fogalmazódott bennem a gondolat, h lehet, h előbb kellene mennünk, de aztán ahogy jött, el is hessegettem, mert gondoltam úgysem készülünk el, korábban, még akkor se, ha 2-ig alszik. Mira kőkemény másfél órát aludt... Megebédeltettem, majd megpróbálkoztam a visszaaltatásával. Reménytelenül. 3/4 2kor feladtam, mondtam irány a strand. Így is elmúlt fél 3 mire összeszedtünk minden cuccot és elindultunk. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól sikerült ez a program is. Minden ismerősöm, akivel találkoztam a strandon kiakadt, hogy egyedül vagyok 5 gyerekkel. Magamban mondtam, h olyannyira mindegy, h 4 v. 5! Felőlem akár lehetett volna 6 is! :)))

2013. július 25., csütörtök

12. fog

Tegnapelőtt este vettem észre, h Mirának kibújt a 12. foga is, a jobb első rágó fog. Nem csodálkoztam rajta, számítottam rá, mivel minden ínye nagyon fehérlett. Sztem most pihenés fog következni fognövesztés terén, bár Miránál sosem lehet tudni.

2013. július 24., szerda

Egy jól sikerult nap

Vasárnap ünnepeltük Kornélékkal a gyerekek szülinapját. Mira már korábban megkapta az ajándékot tőlük, igy csak a nagyok köszöntése zajlott most. Mindenki azt kapta, amit nagyon szeretett volna. Ebéd nálunk, majd egy jó beszélgetés után elindultunk sétálni.

A sétából túra kerekedett. Hogy hány km-t gyalogoltunk, azt nem tudom, de több mint 2 órát voltunk úton. "Megnéztük" a szomszéd faluban a Csodaszarvas ösvényt. Amivel semmi gond nem lenne, ha azt a pénzt rá is költötték volna, amit kiírtak táblára, mint bekerülési költség. Az ösvény kb 1/10-e van lekövezve, arról is hiányzik a finom kavics. Az ösvény utan megnéztük a farmon az állatokat. A szalmabálákon készítettünk pár sztárfotót. Majd utána még egy jó nagy kitérővel hazasétáltunk.

Közben történt egy baleset is. Mikor Mira kocsijának fordítottam át a karját, odacsíptem az ujjacskáját. :(((  Pedig figyeltem, mikor kezdtem fordítani, el is vettem a kezeit, de végül mégis odadugta...

Költői kérdés

Nem pontosan az, de nem tudom rá a választ.

Mikor fogja végre Mira átaludni az éjszakát? A mostani katasztrófálisra sikeredett. Újszülötteket megszégyenítően alakult az éjszakánk. Ébredt éjfélkor, kettőkor, majd négykor, amikor 5-ig nem bírt visszaaludni, a következő kelés 7 órára esett. Próbálkoztam a visszaaltatással, sikertelenül. Igy 8kor I'm zombi állapotban felkeltünk. A mai tortán a hab, hogy itt van a keresztlányunk, és strandot ígértem nekik. Én és 5 gyerek. Kiváncsi leszek hogyan alakul. Jár és másfél ora alváson van túl a kisasszony. Még legalább egyet le kéne tudni strand előtt. Hát nem tudom.

2013. július 19., péntek

Babakocsi-csere

Miután lecseréltük Mira hordozóját egy ilyen ülésre:
rájöttünk, hogy a babkocsi mózeskosarán kivül még a hordozót is kerülgetnünk kell. (padlásunk nincs, garzs tele van). Így kitaláltam, hogy eladom a Chicco Trio for me babakocsit(amit nagyon szerettem), és veszek egy tolókát.

Az apródón hirdettem meg. Hogy megmaradjon emlékbe, íme a hirdetés képei:





Hihetetlen, de 3an is érdeklődtek egyszerre, és az egyik lány el is vitte.

Mivel nem gondoltam arra, hogy ez ilyen egyszerűen és gyorsan fog menni, így nem nagyon készültem arra, hogy milyen is legyen az új kocsi.

Néztem a sima Quinny Zapp-ot, ill. az Xtrat, de az elsőt hamar elvetettem, mivel nem dönthető, a másodikat meg azért, mert szét kell szedni, mielőtt öszecsukjuk.

Néztem használt Peg-perego P3akat. Azért hazsnáltat, mert Robi kikötötte, hogy max annyiért vehetek új kocsit, amennyit a régiért kaptam. De semmi szépet és jót nem találtam.

Néztem az új PP Pliko minit, de sokallottam érte az 50E-t.

Majd elkezdtem böngészni. Noname, ill. lengyel csodákat nem akartam, így maradtam a jól bevállt Chicconál. Chicco Multiway Complete.

Találtam egy használtat, jó áron, de Robi leszavazta, mivel 2 gyerek is haszabálta, és nem helyben van, így lutri elmenni.

Szerda este meg is rendeltem az egyik webáruházban. Másnap hívtak, hogy nincs, és nem is lesz. :((( Másik babaáruházban találtam, de közölték, hogy nincs piros, de Robi ragaszkodott a piroshoz. Végül a gyanúsan olcsó áruházban megrendeltem, de fel is hívtam őket, hogy arról van-e szó amit szeretnék, mindene megvan-e, és küldik-e mára. Minden stimmelt, így nagyon kedvező áron lett egy ilyen kocsink, de nem ebből az áruházből. :))

Azért elgondolkodtam, hogy hogyan lehetséges az, hogy vkinél 35E a kocsi, és ingyen ki is szállítja, és van akinél 42E, és még 2E a szállítás??????

Győr állatkert 2.

Miután kellemesen elfáradva kiértünk az állatkertbe, szép lassan elindultunk felfedezni az állatokat.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy a "sztárzsiráf" elpusztult. Pedig ő nagyon jópofa volt, bátran lehetett etetni. Mindenki kedvencévé vált. Aki most volt, az ránk se bagózott. Bezzeg a zebra és a kölyke (aki majdnem akkora volt mint az anyukája és még szopizott) tátogott a zoo csemegéért.

Az özikék nagyon édesek voltak. Rengeteg van belőlük, meg se lehet őket számolni annyian vannak. Nagyon barátságosak, és lökdösik egymást az eleségért. Mindenki nagyon élvezte az etetésüket.

Bezzeg a kecskék! Sógornőm bevitte volna a kecskékhez a csapatot, igen ám, de a zsilipben Rami meggondolta magát, sőt egy kiskecske is, aki ki kart jönni, és nem tudták becsukni az ajtót. A kecskék szó szerint megtámadták őket kajáért, egyesével menekítettük a gyerekeket ki, először Ramit aki nagyon megijedt,  majd Vikit hátán Mirával, aztán Andrist és Annát. Zita próbálta visszaterelni őket a zsilipből, de még a zoo csemegével se járt sikerrel, így őt is kimentettük, és otthagytuk a zsilipben a buta kecskéket.

Állatkertezés után még fagyiztunk egyet a belvárosban, mjad mindenki felült a saját vonatára, és hazazötyögtünk.

Kellemes napot töltöttünk el, és hazafele már azon beszélgettünk, hogy hova vonatozzunk legközelebb.

2013. július 18., csütörtök

Győr állatkert 1.

Szerdán 4en csajok vonattal elutaztunk Győrbe. Cél az Árkád és az állatkert volt. Kedden megvettem a jegyeket. Az egészben az a vicc, h az ICre a helyi egy drágább mint maga a 90%os kedvezményű jegy. A kiruccanásunk egész kalandosra sikeredett.

Reggel időben kiértünk az állomásra. Apa is odajött a munkából, h elvigye az autót a céghez, ne álljon egesz nap ott. Kiírták, h a vonat 5 percet késik. Meg is érkezett, de az utolsó kocsijából, pont ahova nekünk kellett volna felszállni. Valószínű a fék ragadhatott be, mert égett azbeszt szag terjengett. Nem is engedtek minket felszállni, sőt akik fent ültek, azokat is leszállították. Kocsi lecsatol, elszállít, új kocsi felcsatol. 27perces késéssel indultunk. Egy néni rézsút a hátunk mögött izgatottan telefonált vkinek, és újságolta, h Szombathelyen kigyulladt egy kocsi, és át kellett szállni másikba. Vikimmel egymásra néztünk, és jót mosolyogtunk. Megjegyeztem Vikinek, h így lesz a bolhából elefánt, ill igy keletkeznek a rémhírek.

Útközben telefonáltam sógornőmnek, akik Pápáról jöttek ugyanígy vonattal, h együtt tölthessünk el egy napot, h ne várjanak ránk, menjenek csak az Árkádba, vagy játszótérre, mert mi fél órát késni fogunk. Mira nagyon jól viselte az utat, bár folyamatosan felállt az ölemben, és kukucskált hátra. Tavaszi szünetben egyszerűbb volt még vele, nyugodtan ült egyhelyben. :)))

Miután leszálltunk a vonatról, célba vettünk egy bababoltot, ahol kapható az a babakocsi amit kinéztem. (mert ugye eladtam a kocsinkat, erről majd egy következő bejegyzésben írok részletesen) De amilyen az én szerencsém, pont előző nap elvitték. Nem akartam megvenni, mert a neten találtam olcsóbban, meg ez zöld színű volt, ami nem is tetszett. De az eladó kedves volt, dicsérte a kocsit, pedig mondtam neki, h mutasson hasonlót, de mondta nem tud, mert ez ilyen meg olyan. De szívesen rendel nekem. Megbeszéltük, h nem kell, mert nem vagyok győri.

A kitérő után kigyalogoltunk az Árkádba, mert a csajok nem akartak buszozni. Mira persze a hátamon a Manducában. Az Árkádban ebéd, közben befutott Réka is, volt magántanitványom, akinek egy hónap múlva lesz 1 éves a kislánya. Ebéd után kis nézgetés, ami közben megállapítottam, h Au olcsóbb. Totál kiakadtam, h az a kabát, amit Martinnak múlt héten vettem 10euért leárazva, itthon leárazva 6000Ft!!!!! El is ment a kedvem a további nézelődéstől. Viki Rékával autóval indult el az állatkertbe, mi pedig busszal. Igen ám, de 5 perccel előttünk ment el a busz, és 25percet kellett volna várni a következőre egy forgalmas út mellett, igy elindultunk gyalog. Kellemes félórás sétával volt részünk.

Folyt. köv., most mennem kell, mert Martint vinnem kell próbára.

2. és 11. fog

Ma vettem észre, hogy Mira kinovesztette a 11. fogát is a jobb felső első rágófogát. Illetve ma délután kihúzta Rami a 2. fogát a bal 1est. Mondjuk még híre hamva sincs a csontfogainak. :)))

2013. július 12., péntek

Ausztriai shopping

Tegnap, miután Martin megjött a próbáról, ebédelt, majd autóba ültünk és kimentünk Ausztriába vásárolni. Elsódleges cél az volt, h a kinőtt ruhákat(Vikiről egy hatalmas utazótáskányi van) beadjam a kinti bizibe, a Kinderweltbe. Sajnos eme küldetésünk nem járt sikerrel, mivel július és augusztus hónapban minden nap csak délig van nyitva. Miután ezt konstatáltuk, tovabbgurultunk az EO-ba. Hatalmas parkolójába van, de olyan sokan, nem is sokan, rengetegen voltak, hogy csak az utolsó előtti sorban tudtam megállni. Célirányosan mentünk, Martinnak terdnacit venni. Azért a C&A-ban elcsábultam és Vikinek, Zsaninak ill. Raminak vettem egy-egy hosszú ujjú felsőt, ha már 25% kedvezménnyel adtak mindent. Ezután a New yorker (nem tudom hogy kell írni) lett a célpont. Itt mindig lehet találni valamit jó áron. Pedig a női cuccokra rá se néztem. :))) Martinnak vettünk 2 terdnacit, egy pólót és egy széldzsekit. A nacik és a kabát 9.95be kerültek, a póló 4.95be. Hol kapok én itthon ennyiért? Kíváncsiságból be fogok menni az itthoniba, és megnézem mennyiért kínálják ugyanezeket! Persze a H&Met sem hagyhattam ki! Mirának vettem őszre bodykat, olyanokat, ami itthon 1490Ft, de kinn, ha 3db-öt veszek, akkor 10eu összesen. Raminak pedig találtam 5eu-ért 2db Mickeys pólót összecsomagolva. Azt sajnálom, hogy Zara nincs az EO-ban. Jó napunk volt!

Jézus Krisztus Szupersztár

Tavaly az Evitában debütált Martin és a többi Savariás táncos. Az idén is felkérték őket az Iseumi szabadtéri játékok Jézus Krisztus Szupersztár darabjában való szereplésre. Martin átment a rostán, és augusztus 2-án, pont a szülinapján lesz a premier! Igaz kemény munka, minden nap 10-14 és 18-22 között próbálnak. Néha kapnak kimenőt. Olyankor, amikor a próbált jelenetben nem szerepelnek.

Újabb 2 fog

Mira nagyon belehúzott a fognovesztesbe. Kedden vettem észre, pontosabban Rami szólt, h vérzik Mira foga. Ijedten szaladtam megnézni, h hova ülhette be, de kiderült, h a jobb első rágófoga tört át, és az ínyére kicsit bevérzett. Megtapogattam a másik oldalt is, és ott is érezni lehetett már a fog csúcsait. Kibújt a 9. és 10. fog is.

2013. július 9., kedd

Rohan az idő

Igy blogot írva mégjobban szembesülök vele. Olyan, mintha tegnap irtam volna utoljára, pedig pont egy hete. Hihetetlen! Jó lenne kicsit megállítani. Úgy élvezek most mindent! Olyan szuper minden! És most szembesültem azzal, hogy Rami betöltötte a 6. életévét, és nem is irtam róla. Most mérges vagyok magamra. Na de ma majd pótolni fogom!

2. hosszú hétvégénk

Múlt héten csütörtökön este indultunk Pápára anyukámhoz. Pénteken délelőtt bevásaroltunk anyunak, ebédre pedig anyósomékhoz mentünk a kertbe. Előtte még apu sírjára vittünk virágot. A kertben már kinn voltak az unokatesók is, Anna és Andris. Minden gyerkőc nagyon jól érezte magát! Szombaton Balatonfüred volt az uticél. Barátaink töltöttek ott egy hosszú 7vegét, és szombaton mi is csatlakoztunk hozzájuk. Ez a nap is jól sikerult. Leszámítva a strandról hazakergető esőfelhőket, és Martin, valószínű kagyló által, felvágott lábujját. Strandolás utan azért meg tudtunk egy jó nagyot sétálni, fagyizni, beszélgetni. Vasárnap Vikit vittük Enesére unokatesómekhoz nyaralni, onnan pedig jöttünk haza. Ebéddel vártak minket, a délutánt beszélgetéssel töltöttük. Jó volt megint egy kicsit kikapcsolni! Úgy beszéltük meg, hogy most vasárnap a Balatonon vesszük át Vikit, de sajnos megjön a térkő, és igy Robi térkövezni szeretne. Egyedül pedig nem vállalom be az utat a csajokkal. Igy még képlékeny mikor jön haza Viki.

2013. július 2., kedd

Első fog

Szerintem nem írtam még róla. Kb 2-3 hete kiesett Rami első foga. Szomorú vagyok, hogy nem jegyeztem meg az időpontot pontosabban. Persze jött a fogtündér, hozott egy Little Pet Shop figurát. Tegnap mondta, hogy elkezdett mozogni a 2. foga is.

Szerencsés vagy, boldog vagy

Ez a 2 mondat ütötte meg a fülem. Nem fontos ki mondta, miért mondta. A lényeg, hogy elgondolkodtatott és feltettem magamnak a kérdést, és meg is válaszoltam kétszer más-más aspektusból. Szerencsés vagyok? Boldog vagyok? NEM! Miért is, azért mert tele vagyunk adóssággal. Másnak nem ér annyit a háza, lakása, mint amennyi hitelünk van. Másnak nincs annyi fizetése, mint nekünk a havi törlesztőrészlete. Nem tudok gondtalanul elmenni vásárolni magamnak csak úgy, mert mindig sakkozni kell a pénzzel. Nem tudunk elmenni a tengerre nyaralni, pedig imádom a tengert, és 3 éve voltunk utoljára. (még most is annak az emlékéből táplálkozunk) Nem tudok rendszeresen eljárni fodrászhoz, kozmetikushoz(na jó a havi gyantát leszámítva, de másra is lenne igényem), körmöshöz, tornázni. Nem tudunk a gyerekekkel csak úgy kimenni a strandra bármikor, amikor van rá lehetőség. Fogalmam sincs mikor tudjuk lecserélni az autónkat. Sorolhatnám tovább. Szerencsés vagyok? Boldog vagyok? IGEN! Szerető család vesz körül. Mindannyian egészségesek vagyunk(Viki torokfájását leszámítva most). Van 4 okos, szép, ügyes gyermekem. Van férjem, aki szeret mindannyiunkat. Van házunk, amibe kényelmesen elférünk, és szeretünk itt élni. Csodálatos a kertünk, amit a férjemnek köszönhetünk. Nem éhezünk. Amit kívánnak a gyerekek, azt meg tudom főzni/venni nekik. El tudunk menni néha ide-oda kikapcsolódni. Van autónk, amibe kényelmesen mindannyian elférünk. Többször is voltunk már a tengernél, és tudom, hogy még fogunk menni. Amire szükségünk van, azt meg tudjuk venni. Ugyanazok a kérdések, és mennyire más ember van a 2 válasz mögött. Pedig mindegyiket én írtam, és én gondolom. Nem mindegy, hogy az a bizonyos pohár félig tele, vagy félig üres. Melyik vagyok én? Mindegyik, de mégis csak az egyik. Szerintem kitalálható melyik. Sokszor voltam elégedetlen az életünkkel. Nem egyszer borultam emiatt ki. És ilyenkor a férjem bölcsen csak egyet jegyzett meg nekem: másoknak ennyi sem adatik meg, az utcán koldulnak. És milyen igaza van. Elégedett vagyok az életünkkel, és tudom, hogy csak rajtam múlik, hogy milyennek élem meg. És tudom, hogy a nehézségek átmenetiek, és lesz sokkal jobb is. SZERENCSÉS VAGYOK! BOLDOG VAGYOK!

Kiruccanás az IKEA-ba

Tegnap összekötöttük a kellemeset a hasznossal, pontosabban fordítva. Apának p-re kellett utazni munkaügyben. Kihazsnálva a lehetőséget, mi 4en csajok is vele utaztunk. A cél az IKEA. Erdetileg a bp-i, de útközben változott apa programja, így csak a budaörsibe mentünk. A konkrét cél Viki szobájába bútor vásárlása, lépcsőrács és sok egyéb kis kütyü. Már a reggel érdekesen alakult. Mindkét nagycsajom fájó torokkal ébredt. Mivel időben akart indulni apa, és 7 óra már jócskán elmúlt, sőt erőteljesen a 8hoz közelített az óra mutatója, így csak szendvicseket készítettem gyorsan, illetve mindenféle ivó- és rágcsáló dologgal töltöttem meg a hátizsákot. Na de nem kanyarodok el a léynegtől. A 2 nagynak gyors lázmérés után (szerencse lázmentes volt mind2), beadtam 1-1 fájdalomcsillapítót. Pontosabban Raminak Nurofen szirupot. Amire kért vizet. Mire letettem a poharat, amiből ivott, ő már srva szaladta fürdő felé, és a fürdőajtóban kitaccsolt. Kétszer egymás után. Mert ugye üres pocakba kapta a gyógyszert. Gyors felmosás, átöltözés, dupla váltás ruha, nejlonzacsik, és már indultunk is. Viki kivételével a 2 kicsi végigaludta az utat. Ikeába be, körülnézés, bútorkiválasztás élőben(mégsem az lett, amit a bevásárlólsitára nyomtattam :) ), majd mivel már elmúlt dél, irány az étterem. Ekkor Vikim már erősen vacogott. Mivel az autóban kinn maradtak a gyógyszerek, ja mert azokat is elraktam, még Deadalont is :) , így nem tudtam rajta segtíeni. Bár láza tuti nem volt, csak hőemelkedése. Utána próbáltam gyorsan, kevéssé elcsábultan a piacteret végigjárni, többé-kevesebbé sikerült is. Miután minden a kocsiba került, sőt több is mint amitervezve volt, így célba vettük a pénztárat. Majdnem seggre estem a végősszeg látványától. Mire is jó a lista. Mondtam magamban jó-jó, tettem ezt is-azt is a kocsiba, na de nem 30ezer Ft-tal több értékben! Szerencse, hogy hüledezésemre már a pénztáros átnézte a blokkot, és kiderült, hogy egy 1000Ft-os tételt 18000Ft-os érzékelt a kódolvasó... Kedves volt a hölgy, mondta, hogy kevés tételnél ez "feltűnik", de hát elég sok tételünk volt... Eddig is mániákusan át szoktam nézni a blokkokat, de ezek után tuti, hogy mindig meg fogom tenni. Még a 2 nagy szekrény is szerencsésem befért az autóba. mire nem jó a nagy családi autó! Dícséretes az IKEA szervezettsége, mivel a DEPOba kellett menni a nagy szekrényért, mire odaértünk, már minden arra várt, hogy elszállítsuk! Hazaút is sima volt, mind3 csaj aludt. Este lázmérés, mind2 nagy lázas volt, de ma reggelre a láz tovatűnt, sőt Raminak a torokfájása is távozott.