2012. november 26., hétfő

Álommanók fordulat

Napról napra okosabb és ügyesebb Mira az alvás terén. Ma a 3.este, h önállóan alszik el. Vacsi, pancsi, szopi, ágyba be, éneklés és egyedül hagyás. 8-fél9 körül. Egy kis ideig csicsereg, de aztán szépen elalszik. se sírás, se nyüszögés, se semmi. Persze ugyanúgy ébred éjjel 2-szer, 3-szor. Első ébredés 1-2körül, második 4körül. 3. csak 7végén van, mivel akkor nem kelünk 6kor. Örülnék nagyon, ha az a hajnali 1 körüli eltűnne, kicsit be tudnám hozni az alvásmínuszokat. Azért igy is elégedett vagyok az álommanókkal. Hiszen napközben is egyedül alszik el Mira. Délelőtt alszik egy 2órásat kb, délután pedig 2db 2 órásat. Van amikor hosszabbra sikeredik.
Végre napi többször átfordul hátról hasra. Igen ám, de vissza vhogy nem megy. Pedig volt egy időszak, amikor hasra tettem, és rendszeresen visszafordult, de vhogy most elfelejtette ezt a tudományát, és kétségbeesetten reklamál, miután elfáradt hason. Ügyesen forgolászik igy, és nyúl a játékokért.

Ajándékvadászat karácsonyra

Mostanában elég kevés időt tudok a blogírásra szánni. Az időm nagy részét a karácsonyra való készülődés foglalja le. Nem nevetni, de van egy kézzel írt Excel táblám. :))) 4 gyerek, azért 4 gyerek, és a nagyszülők nevében is nekem kell beszerezni az ajándékokat. Akárhogyan is számolom, ez 12 ajándék. Már nagy része beszerezve, másik része beszerzés alatt. Remélem telitalálatok lesznek.
Legnagyobb kihívást a Happy Nappers beszerzése okoz. Talán hnap felkerül az i-re ezügyben a pont. Mind3 csajszi ezt is kap a Jézuskától. Mivel itthon nem kedvező áron van, ezért az USAból próbálom beszerezni, az amazon.com oldalról, remélem sikeres lesz. Még a jateknet.hu oldalról és a gyerekjatekbolt.eu oldalról rendelünk, és készen is leszek.

2012. november 20., kedd

Karácsonyra készülődés

Raminak már megvettem a pónis adventi naptárat, Vikinek és Martinnak gyártás alatt van. Minden nap egy betűt kapnak, amikből majd ajándékok neveit lehet kirakni, amiket majd együtt veszünk meg. Így igazán érdekes és izgalmas lesz az ünnep várása.

Az ajándékokkal még sehogy se állok. Sajnos Martinnak nagyon nehéz már okosat választani, Vikinek elég nagyra sikeredtek idén az igényei. Rami egyszerű eset, sőt Mira is. A szülők fotókönyvet kapnak, Dédi valami hasznos dolgot, másodunokatesók vmi csekélységet. Mivel sógoromékkal nem ajándékozunk se magunknak, se a gyerekeknek, így ennyi lesz.

Szerintem hétvégén sütünk egy adag mézeskalácsot is. Csak elő kell keresni az extra puha verzió receptjét. Minden évben találok valamit, de vagyok olyan béna, h nem írom fel, h na igen, ez az igazi! Na de idén, tuti beírom ide.

Miskolc

Martinék hétvégén Miskolcra utaztak egy táncfesztiválra. Nagyon nagy sikerrel szerepeltek. Szombat hajnalban 6 órakor indultak, vasárnap este 10 körül értek haza. Vasárnap kicsit művelődtek is, megnéztek a Diósgyőri várat, és Lilafüredet is.
Tegnap tudtam meg, h a formációs magyar bajnokságnak is Miskolc fog otthont adni. Így márciusban egy hosszú 7végét mi is el fogunk tölteni ott családostul, mivel Vikiék is, Martinék is versenyezni fognak. Már várom nagyon.

Mira 7 hónapos

Az idő megállíthatatlanul szalad. Tegnap válogattam össze a fotókönyvhöz a fényképeket, közben nosztalgiáztam kicsit a születésedről. Olyan, mintha az egész tegnap történt volna. És már 7 hónapos kiscsaj vagy. Döbbenet. Az egészben az a legrosszabb, h szívem szerint átélném mégegyszer, sőt még sokszor ezt a csodát, de az eszem megálljt parancsol. Kész ennyi. Szomorúsággal tölt el, de mikor mélyen belegondolok, tudom, h nem bírnám fizikailag még egy gyerkőc életének egyengtését. Boldog vagyok, h TE, TI vagytok nekem, és élvezettel töltök el veletek minden egyes másodpercet.


7 hós méreteid
hossz: 70cm (igen csak belehúztál, 5 cm-t nőttél 1 hónap alatt!)
súly: 7000g (a súlyod is majdnem fél kg-t gyarapodott, érzem is, mikor megemellek :) )
fej: 42cm (ez most se több)
törzs: 44cm
Ruha méreted 68, 2-es pelust hordasz (ez viszont érdekes, h nem változott :) , mondjuk biztos jó lenne a 3-as pelus is már, de még van 2 és fél zacsi 2es, mivel ebből a méretből rengeteget kaptunk ajándékba)

Ilyen vagy 7 hónaposan

Mozgásod
Továbbra sem mutat egetrengető változást. Mind2 oldaladra szépen fordulsz, ha kedved tartja. Ha leteszlek hasra, vissza tudsz fordulni, ha akarsz, de igazából már elég sokáig elvagy hason, és nem töröd magad a visszaforduláson. Naponta kb egyszer átfordulsz hátról hasra, de még nem sikerült elcsípni a technikádat, mindig csak azt vesszük észre, h hason vagy. Már hosszabb ideig megülsz, ha felültetünk. Hasizomból te is próbálkozol felülni. Szopizás közben továbbra is elmaradhatatlan a rugdosás.

Fürdés
Nagyon szeretsz pancsolni, most már a kezeddel is rendszeresen csapkodsz. A fürdőjátékokat érdeklődve nézed, ha sikerül egyet megkaparintanod, akkor azt egyből megkóstólod. A masszírozásra nagyon ritkán van idő sajnos.

Alvás
Ez a leggyengébb láncszem az életedben. Pontosabban csak az éjszakai alvás. De lehet, h csak nekem magasabbak az igényeim. :) Kb mostanában így alakul egy napod alvás tekintetében: este 9-10 körül alszol el, utána 1-2 körül ébredsz. Ha 2 körül, akkor csak 6 körül kelsz megint, ha korábban, akkor 3-4 körül beiktatsz egy extra ébredést és persze szopit. Arra már rájöttem, h teljesen mindegy, h mennyit eszel vacsira, így is,úgy is közel azonos az ébredés. Reggel 8 körül visszaalszol, és kb 10-11ig még alszol egyet. Du. 2 körül alszol el, és van, h egyben alszol 5ig, de van h 2 részletben alszol. Tegnap pl fél5től 8ig aludtál úgy, h fél2től 3ig aludtál előtte is. Jobb lenne, h éjszakára időzítenél 2 hosszabb ciklust. :)  Mondjuk 8tól aludnál 1-ig majd utána csak reggel 6kor kelnél. Micsoda királyság lenne! ÁÁÁÁÁÁ, nincsenek is nagy igényeim!

Evés
Az igény szerinti szopi  továbbra is megmaradt, mellette rendszeresen eszel főzeléket és gyümölcsöt. Nem mondanám, h válogatós vagy, szívesen megeszel minden kanalazós ételt. Éjjel és délelőtt csak szopi van. Délben főzelék, délután gyümölcs, este megint főzelék. Ha sokat buksz, akkor este tápszert adok kiegészítésnek inkább. Minden étkezés előtt és utána is szopizol. Napközben mindezeken felül továbbra is van jópár extra, megnyugtató szopi is. :))

Játék
Egyre hosszabb ideig játszol el magadban. Nagyon szereted, h valaki melletted van, és szórakoztat. Az nem elég, ha leül melléd, azt szereted, ha rádirányul a figyelme is. Előkerült a FP tanuló kutyus, Rami rendszeresen azzal szórakoztat. Érdekes ez a játék, nem csak 0-36hós korig jó, hanem szerintem 5-6 éves korig simán. Mert amikor Rami született, akkor Viki volt 6 éves, és hosszú ideig eljátszott akkor Viki vele. Majd mikor Rami nagyobb lett, ugyanúgy szórakoztatta Viki Ramit, mint ahogy most téged Rami. A rágnivalók, és csörgők változatlanul slágerek. A mondokákat érdeklődéssel figyeled, meg is tanultál pogácsát sütni, múlt hétfő óta sütöd nekünk. Szégyenlősen csinálod még, de mikor megdícsérünk, h milyen ügyes vagy, hatalmas mosollyal jutalmazol minket.

Beszéd
Változatlanul szívesen hallatod a hangod. De nem bővitetted a repertoárodat még, maradt a bürrögés és énekelgetés.  Néha mondogatod, h bababa, de nagyon ritkán. Nemtetszésedet viszont nagyon hangosan fejezed ki.


Fogak

2 fogad van már. Az egyik, bal alsó 1es, pont 7 hónaposan bújt ki, 2012.11.16-án, a másik, jobb alsó 1es, pedig 18án.

2012. november 14., szerda

Finomság

Barátnőmtől most kaptam egy innen:
http://limarapeksege.blogspot.hu/2011/03/napraforgo.html
sütött finomságot. Az az egy szerencse, hogy 16 előtt küldte, mert nem bírtam neki ellenállni. 3 szeletet meg is ettem belőle! Istenien finom!
Már hallottam Limara pékségéről, de még sosem sütöttem innen.s

2012. november 13., kedd

Pogácsa

Mira megtanult pogácsát sütni. Persze nem a hagyományos értelemben. :) Tegnap(2012.11.12.) este adta elő eme tudományát először. Imádnivalóan csinálta, így nem tudtunk rá haragudni, h fél 10-kor ezzel szórakoztat minket! A hab a tortán, vagyis inkább a pogácsán az volt, h közben mondogatta, h baba-baba.

Ha már pogácsa sütés, akkor ismét pár klasszikus mondóka, amit szoktunk játszani:

Süti-süti pogácsát
Mamának, papának
meg a kicsi Mirának.

Kerekecske-gombocska
itt szalad a nyulacska
erre szalad, itt megáll,
itt egy körutat csinál,
erre szalad erre be,
Mirának a cicijébe.

Ciróka-maróka
Mit főztél? Kását.
Hova tetted?
Polcra.
Elvitte a pici cica.

Ez elment vadászni
Ez meglőtte
Ez hazavitte
Ez megsütötte
Ez az iciri-picire mind megette
Megfájdult a hasa tőle.

Hüvelyk ujjam almafa
Mutató ujjam megrázta
Középső ujjam felszedte
Gyűrűs ujjam hazavitte
A kisujjam mind megette
Megfájdult a hasa tőle.

Emlékek

Mostanában egyre többször nosztalgiázom. Öregszem? Nem, biztosan nem. Legalábbis nem ezt érzem. Korral jár? Lehet, de nem feltétlenül. Sokkal inkabb magyarázható azzal, h rohan az idő, és egyre jobban nőnek a gyerekek.martin már elmúlt 16 éves. Élénken él még bennem, amikor én voltam ennyi.olyan mintha tegnap lett volna, aztán már 22 éve. Már ismertem Robit.hihetetlen! De visszakanyarodok oda, ahonnan indultam. Emlékek. Tegnap is, ma is Martinnal kapcsolatosan ugrott be 2 emlékkép. Tegnap az, amikor bölcsis volt, és én bicajjal mentem érte munkából, mindig ebéd után, májd együtt tekertünk haza. Pontosabban én tekertem, ő ült mögöttem az ülésben. Akkor még csak 1 autónk volt. Olyan mélyen belémégtek ezek a pillanatok, h szinte éreztem a menetszelet. Akkor, nem gondoltam volna, h ennyi év távlatából ilyen kristálytisztán tudom majd felidézni. Ma pedig az jött elő, amikor Martinnal voltam várandós. fősulin végzős voltam. Minden hét hétfő du. Elsétáltunk megnézni a készülő lakásunk. Az első saját otthonunkat. Az is eszembe jutott, h mennyire másként éltem meg a pocakosságom, mégis mindenre tökéletesen emlékszem. Szép volt, jó volt, talán igaz sem volt.

2012. november 12., hétfő

Márton nap és szülős ismerkedés

A pénteki nap délelőttjét javarészt a konyhában töltöttem. 2 adag almás-fahéjas muffint sütöttem és egy kevert kuglófot. Előbbit az oviba Márton napra árulni ill. itthonra, az utóbbit Viki szülős ismerkedős bulijába. Meg borsófőzeléket főztem a családnak. Szerencse szép idő volt, igy egy jót sétáltunk Miraval, ugyanúgy, mint csütörtökön. Élveztem a napsütésben a sétát. Sajnos a Márton napon nem bírtam ellenállni a fincsi sütiknek, amiket mi árultunk Mirával és egy másik szülő nagylányával. A szülős bulin se történt másként. Mondjuk a mértéket bírtam tartani, de vmi nem esett jól, igy sajna éjjel vukkoztam. Pedig nem ettem sokat, se össze-vissza. Kellett a lelkemnek a szénhidrát. Most nem vagyok a toppon lelkileg. Boldog vagyok, de az anyagiak beárnyékolják a boldogságom. Nem akarok panaszkodni, mert vannak nálunk sokkal rosszabb helyzetben élők, és a gondok nem a mindennapi életről szólnak, de vannak. Azért pozitív vagyok, és tudom átmeneti csak, és bizom, h sikerül minél hamarabb megoldani.

Mind a Márton nap, mind a szülős jól sikerült. Remekül éreztem magam, jó volt kikapcsolódni, kicsit mást csinálni, emberek közt lenni. Na nem mintha a 4 fal közt lennék mindig, meg telefonon barátnőzök is, de ez mégis más volt. Mira is szuperul bírta a Manducában.

2012. november 8., csütörtök

Lovacska

Mira nagyon szereti a mondokákat, a lovacskásak a kedvencei. Íme a repertoárunk.

Gyí paci paripa
Nem messze van Kanizsa
Odaérünk délre
Liba pecsenyére.

Höc, höc katona
Ketten ülünk a lóra
Abrakot a csikónak
Nagyot ugrik Mirának!

Így lovagolnak a hölgyek
Az urak gyorsabban mennek
A parasztok igy döcögnek
A huszárok így repülnek HOOPP.

2012. november 6., kedd

Szegény embert az ág is húzza

Most már jöhetne vmi jobb is pénzügyek terén. Nem elég, h a Mira utáni szocpol még mindig lóg a levegőben, de a GYEDem is a vártnál kevesebb, Raminak többet kell fizetni a táncra, mert még nincs 6 éves, az ovis német ára is több, mint amire számítottam. Mindezek mellett ott vannak az adósságaink. És akkor Vikinek kell 2 tánccipő, Martinnak szerencse csak 1, mert ő csak latinozik, Viki standardezik is. És nyakunkon a karácsony. Nem panaszkodásképpen írom mindezeket, mert alapjában véve boldog és elégedett vagyok, de ez most egy kicsit sok(k). Jó lenne látni az alagút végét, és úgy, h ne kelljen visszamennem Mira 2 éves korában dolgozni! Szeretnék vmi itthonról végezhető munkát a tanítványok mellé. Nagyon bízom abban, h sikerül megvalósítanom ezeket a terveimet!

2012. november 5., hétfő

Apával kettesben

Ez így pontosan nem igaz, mert Mira is velünk volt, de aludt, így a feeling olyan volt, mintha kettesben lennénk. Gondoltunk egyet, és bevásárlás után beültünk a Frei kávézóba. Nyár elején ültünk be utoljára jegeskávézni, amikor Mira még nagyon mini volt. Tavaly, és előtte gyakran megfordultunk ott, hol csak kettesben, hol a gyerekekkel, hol a baráti társaságunkkal. Szeretek oda járni, szeretem olvasni a Kávélapot, és böngészni az ízletesebbnél ízletesebb kávék között. Jó lenne egyszer végigkóstolni(igaz az eszpresszókat kihagynám, mert csak a tejeskávékat szeretem, de szerencsére azokból is hatalmas a választék), de mire legközelebb megyünk, mindig elfelejtem mit is ittam már. Most randikávét ittam, nevére nem emlékszem, csak ez maradt meg. :) Persze szigorúan koffeinmentes verziót.

Hála és köszönet

Nagyon jó érzéssel tölt el, h nem hirdetnem magam, és mégis megtalálnak a magántanítványok. Hálás vagyok Istennek, a sorsnak és köszönöm, h segíti elérni a kitűzött, pillanatnyilag a legfontosabb célom, h Mirával itthon tudjak maradni 3 éves koráig. Sajnos úgy megemelkedtek a törlesztőrészleteink, és annyi a plusz kiadás a nagyok, főleg Martin miatt(előrehozott érettségire, nyelvizsgára készül németből), h ha nincsenek magántanítványok, avagy nem megyek vissza Mira 2 éves korában dolgozni, akkor a 28ezer Ft-os GYESből nem tudnánk megélni. Tervem az, h az idén félrerakott tanítványos pénzből elmegyünk nyaralni, a jövő tanévit pedig az itthonmaradásom idejére teszem félre, ill. amikor itthon leszek, akkor is folytatom a tanítást, így a 10 hónapra, amíg csak GYES-t kapok, meglesz a kiegészítés. Boldogsággal tölt el, h Mira megérkezett közénk, mégha anyagilag jobban is kell sakkozni, akkor is. öröm ránézni, fantasztikusak a vele töltött percek, órák. tegnap este a karjaimban aludt el. KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, h átélhetem mégegyszer ezt a csodát. Határtalanul boldog vagyok!

Fogyókúra újratöltve

Egyik fórumtársam egy nagyon szuper oldalt linkelt be. Azonnal megcsináltam a hasizomadagot, és természetesen regisztráltam is az oldalra. Az tetszik benne, h rövidek a sorok, így van esélyem Mira mellett végigcsinálni őket. Étkezésre továbbra is figyelek, még arra is vannak jótanácsok az oldalon. Íme a link:
http://tornavideo.hu/

Őszi szünet

Nagyon jól telt, bár igazából semmi különöset nem csináltunk. De már maga az együttlét szuper volt. Igaz, a hét elején, hol az egyik nagy, hol a másik volt edzésen. Martin délelőtt, hétfőn-kedden-szerdán, Viki délután, hétfőn-kedden. Marcus a német edző tartotta az edzéseket. Apa is dolgozott szerdáig, így csak csütörtöktől töltöttük igazán együtt az időt. Aznap mentünk Pápára anyukámhoz, ill. anyósékhoz. A temetőlátogatást az eső kicsit megzavarta. Anyóséknál élvezték a gyerekek az unokatesókkal töltött időt. Sajnos péntek este jönni kellett haza, mert Martinnak szombat de. is edzeni kellett. Tegnap Mirával hármasban elmentünk bevásárolni. A Tescoban már kitették a kimért szaloncukrot, vettem is mindegyik ízből 5-5db-ot kóstolónak. A mi részünket el is tüntettük apával hazafele jövet. Raminak úgy adtuk át a zacsit, hogy találkoztunk a Mikulással. Látni kellett volna azt a csillogó szemű tekintetet. Majd édesen ezt mondta: Volna szólhattatok, hogy én is menjek, mert szerettem volna én is találkozni a Mikulással. Mostanában ez a volna, mindig előre kerül, és előszeretettel használja Rami. :)